Vége

Számomra megszûnt minden, mi fontos volt nekem,
Mert elvesztettelek és most nem vagy itt velem.
A víznek fodrán megszûnt a nap csillogása,
A csillagoknak az égen elhalt a ragyogása.
A madarak a fán mind csöndben ülnek,
A jó dolgok az életben mind kikerültek.
Szemedben a csillogás, a fény megszûnt,
A szerelmed irántam már rég kihûlt.
Az a tûz, ami eddig éltetett engem,
Most elemészt és tarlóvá lettem.
A szavaid, melyeken olykor elkalandoztam,
Már nem jelentenek semmit, csak mély fájdalmat!
A szellõ, melyolykor simogatta arcom,
Mint mikor hozzám értél, ez volt az álmom…
Felébredtem, és fáj az ébredés,
Szeretném, ha sikerülne az újrakezdés!

Nem várom, hogy megérts
Nem várom, hogy szeress,
mert nem kérhetem tőled
azt, ami nem lehet!

Te mondtad: NE félj!
Én hittem Neked,
és megfogtad néha
mind a két kezem.

Szemembe nézz mélyen
Csak azt mondd, ami látszik:
Szerelmünknél jobban a
rózsa sem virágzik!

Gondoskodtál rólam,
törődtél velem,
És nem engedted
el soha a kezem!

Ilyenkor éreztem,
hogy miénk a világ,
minden, ami rossz volt,
nem érdekel már.

Szemembe néztél és
azt mondtad, szeretsz,
de tévedtem, mert hittem,
hogy ez örökké így lehet.

Vakon bíztam benned,
bármerre is vezess,
mert szívemből, testemből
Téged Szerettelek!