Az illatok minden pillanatban másképp hatnak az érzékszerveinkre. Ezért jó ha a vásárlás előtt kérünk egy illatmintát, és azt néhány óra elteltével újra megszagolgatjuk.
A parfüm teljes illata három fázisból áll össze. Fejillatnak nevezzük azt az illatot, amelyet az első pillanatokban érzünk.
Ezt követi a szívillat, amely csak néhány perc után érezhető.
Az alapillat pedig csak a fújás után fél-egy órával kezd kialakulni, de akár egész nap megmarad testünkön.
Mindezt azért jó tudni, mert amikor parfümöt vásárolunk, nem biztos hogy az az illat lesz a nyerő amit első benyomásra jónak véltünk.
Vigyázzunk hogy amikor magunkra fújunk vagy cseppentünk egy kis parfümöt, óvatosan tegyük, ne "törjük össze" az illatot, azaz a fújás után ne dörzsöljük össze a csuklónkat, vagy a csuklónkat a nyakunkhoz. Az erős súrlódás hatására ugyanis a fej-, szív- és alapillat összekeveredik, és nem azt a hatást fejti ki, amit egyébként szeretnénk. Azaz rá sem ismerünk majd arra a parfüm illatra amiért az üzletben még epekedtünk.
Ma már a legtöbb illatot testápoló és tusfürdő formájában is megtaláljuk a parfümériák polcain. Az illat hatása és tartóssága még inkább fokozódik, ha bőrünk szinte egész felületén ugyanazt a csábító aromát alkalmazzuk. Így akár egy érintés vagy apró mozdulat alkalmával is megérezheti partnerünk illatunkat.
A parfümöket három csoportba soroljuk aszerint, hogy virágos, gyümölcsös vagy fűszeres, keleties az illata.
Fontos tudni, hogy az sem mindegy, hogy a nap mely időszakában milyen tipusú illatot használunk, nappal a könnyedebb, visszafogottabb gyümölcsös-virágos, estére viszont a kicsit édesebb, nehezebb illattal ejthetjük rabul a férfiszíveket |