Elmúlik minden
Már hűvösek az éjjek, s ha lemegy a nap
Én félek az álomtól mely néha becsap,
Téged látlak, mintha csak élnél,
Gyönyörű száddal hozzám beszélnél.
De nem lehetsz itt, csak az emléked,
Rád gondolok, s a fájdalom éget,
Minden múltat, a jelent s a jövőt,
Mindent, mit a képzeletem szőtt!
Elmúlik minden egyszer véget ér,
Nem mondtál semmit csak szó nélkül elmentél,
Látod itt vagyok, minden nap várom hogy újra visszatérj,
De hiába, neked ennyi kellet egy lányból, csak ennyit ér.
Én szerelmet vallanék, de reszket a kéz,
Könnyes a szem mi a szemedbe néz,
Elárulja a fájó szívet,
Egy szerelmes lelket, ami belül úgy éget!
Szádon a szám és kezedben a kezem,
Tégy amit akarsz, már nem számít nekem,
Mert eljön a reggel mi annyira fáj,
Mit szívem nem képes elviselni már!
Elmúlik minden egyszer véget ér,
Nem mondtál semmit csak szó nélkül elmentél!
Tűzön és vízen át
Minden újabb percben
Amiben magány vár engem
Erős vágy él bennem
Hogy újra átélhessem
Azt a szépséges csodát
A gyönyör édes mámorát
Amit lényed adni tud
És ami a szívemhez jut
Minden álmod érdekes
Érted érzem érdemes
Magam jobbá tenni
És ha kell megküzdeni
A nagyvilág szemetével
Amitől te rejtettél el
Amikor elfáradtam
Tőled erőt kaptam
Te vagy a vágy és érzelem
Te vagy a szív, mely értelem
Amikor eggyé válunk
És egy álmot látunk
Adj, amit csak te tudsz, mert
Kell aki vagy és ezt nekem hidd el
Itt, ahol ipari közhely a szeretlek,
De én erős hittel
Hiszek a hatalmas erőben
Amit a szerelem adhat itt benn
Hogy tűzön és vízen át
Óvjam gyönyörű angyalát.
Adj, amit csak te tudsz, mert
Kell aki vagy és ezt nekem hidd el
Itt, ahol ipari közhely a szeretlek,
De én erős hittel
Hiszek a hatalmas erőben
Amit a szerelem adhat itt benn
Hogy tűzön és vízen át
Óvjam gyönyörű angyalát.
Hiszek a hatalmas erőben
Amit a szerelem adhat itt benn
Hogy tűzön és vízen át
Óvjam gyönyörű angyalát.
Igaz úton járj!
Mikor nem tudod miért fáj,
Amikor érzed, hogy szólni muszáj,
Akkor is, hogyha nincs esély,
Csak a saját utadon járj!
Mikor látod, hogy reménytelen,
Amikor tűrni vagy kénytelen,
Csak a saját utadat járd,
Még úgyis, ha fénytelen
Igaz úton járj, jutalmat ne várj!
Te csak indulj el és senkire soha ne várj!
Mindig tisztán élj és sose ígérj!
Te csak indulj el és semmit ne remélj!
Miért fáj minden ébredés?
Miért annyi a szenvedés?
Miért élünk ha tudjuk jól
Ez az egész egy tévedés?
Kinek hidd el hogy van miért?
Miért érzed, hogy semmit se ér?
A válasz még most is ott hever
Ott lenn az út szélén...
József Attila:Talán eltűnök egysezr hirtelen
Talán eltűnök hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amiről számot kéne adnom.
Már bimbós gyermek-testemet
szem-maró füstön száritottam.
Bánat szedi szét eszemet,
ha megtudom, mire jutottam.
Korán vájta belém fogát
a vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tiz évet.
Dacból se fogtam föl soha
értelmét az anyai szónak.
Majd árva lettem, mostoha
s kiröhögtem az oktatómat.
Ifjúságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek.
Crystal: Nekem Te vagy a Jel
Tél volt, gyönyörű tél volt, amikor megtörtént velem
és szép volt, csak a miénk volt, de valami eltűnt hirtelen
ahogy csepp eső folyóba ér, hogy majd tenger nyelje el
Túl szép volt, csak a miénk volt, de mégis véget ért,
hogy egy új kezdődjön el
Nekem te vagy a jel,
amikor senki nem felel
égig emel, hogy te vagy a jel,
Hogy minden most kezdődik el!
Amikor senki nem felel
égig emel, nekem te vagy a jel
Hogy minden most kezdődik el!
Tél volt gyönyörű tél volt, még ma is épp úgy elhiszem
oly szép volt, csak a miénk volt, de valami elmúlt kedvesem
ahogy csepp eső folyóba ér, hogy majd tenger nyelje el
Túl szép volt, csak a miénk volt, de valami véget ért,
hogy egy új kezdődjön el
Nekem te vagy a jel,
amikor senki nem felel
égig emel, hogy te vagy a jel
Hogy minden most kezdődik el!
Amikor senki nem felel
égig emel, nekem te vagy a jel
Hogy minden most kezdődik el!
Nekem te vagy a jel,
amikor senki nem felel
égig emel, hogy te vagy a jel
Hogy minden most kezdődik el!
Amikor senki nem felel
égig emel, nekem te vagy a jel
Hogy minden most kezdődik el!
Amikor senki nem felel
égig emel, hogy te vagy a jel
Hogy minden most kezdődik el!
Amikor senki nem felel
égig emel, nekem te vagy a jel
Hogy minden most kezdődik el!
Az ördög, az isten, az élet, a halál
Figyelj, én látom, amit mondok neked nem érted
Nem vállalsz be semmit, csak a szaros életed félted
Én hallom a hangod, de nem vagy több, mint bárki
Csak játszod itt a szereped, amit tegnap találtál ki.
Küldöm a kérdést, de tudom nincsen válasz
Rengeteg itt az ember, inkább közülük válassz
Itt minden az enyém, minden amire vágytam
Itt benne van minden egy nagy kanálban.
Az ördög, az isten, az élet, a halál
Egy fűszer, amit senki nem talál
Nem látja senki, de ez az ami hajt
Nincs gond, én keresem a bajt
Az ördög, az isten, az élet, a halál
Egy fűszer, amit senki nem talál
Nem látja senki, de ez az ami hajt
Nincs gond, én keresem a bajt
Küldöm a kérdést, de tudom nincsen válasz
Rengeteg itt az ember, inkább közülük válassz
Itt minden az enyém, minden amire vágytam
Itt benne van minden egy nagy kanálban.
Az ördög, az isten, az élet, a halál
Egy fűszer, amit senki nem talál
Nem látja senki, de ez az ami hajt
Nincs gond, én keresem a bajt
Az ördög, az isten, az élet, a halál
Egy fűszer, amit senki nem talál
Nem látja senki, de ez az ami hajt
Nincs gond, én keresem a bajt
Itt minden az enyém, minden amire vágytam
Itt benne van minden egy nagy kanálban.
Ákos : Szívsebész:(
Keserű vagy,
Mint aki nem remél,
Mint aki semmitől sem fél,
Te korszerű vagy
És boldogtalan,
A szíved üres
És haszontalan.
Tőled minden szó elköszön
És az örömre bánat jön,
Add a szíved,
Én megköszönöm!
Álmodd, hogy nincs már szerelem,
S Te leszel az én emberem,
Reméld, hogy segít a józan ész,
A szívedért eljön majd a Szívsebész.
Éjszaka élsz, álmatlanul,
Mint aki semmiből sem tanul,
A világ is olyan szívtelen,
Hát segítek én,
Csak szólj nekem.
Ha szeretni sincs időd,
Éles pengém lesz a szeretőd,
Add a szíved,
És megköszönöd!
Álmodd, hogy nincs már szerelem,
S Te leszel az én emberem,
Reméld, hogy segít a józan ész,
A szívedért eljön majd a Szívsebész.
Ha a szívedet megkapom,
A billentyűin eljátszom a dallamom,
Úgy, ahogy én akarom,
Csakis úgy, ahogy én akarom!
Álmodd, hogy nincs már szerelem,
S Te leszel az én emberem,
Reméld, hogy segít a józan ész,
A szívedért eljön majd a Szívsebész.
Mond mit vársz
Velem jött árnyékként a remény
Nem hittem, hogy tényleg mindez jár
Mégis fáj, ahogy elmúlt, s nem jön vissza már
Emlékezz rám, hisz nem volt rég
Küzdöttem érted és magamért
Egyszer csak minden jéggé hűlt
Szivemből az a csend nap egy percnyi néma űr
Ami rég volt elmúlt, és már nem is fáj
Lehet, várnom kéne, de nem bírom már
Mondd, mit vársz, mondd, mit kérsz
Ugye nem csak ennyit érsz
Az őrült vágy, az érintés
Ami mindig elkisér
Bújj hozzám egyszer még
Gyere, mondd, hogy van remény
Veled együtt újrakezdeném
Melletted minden másképp szólt
Nem látott minket más, csak a hold
Éreztem mégis máshol jársz
Áruld el, mit akarsz most tőlem, mit kívánsz
Elmúlik minden
Már hűvösek az éjjek, s ha lemegy a nap
Én félek az álomtól mely néha becsap,
Téged látlak, mintha csak élnél,
Gyönyörű száddal hozzám beszélnél.
De nem lehetsz itt, csak az emléked,
Rád gondolok, s a fájdalom éget,
Minden múltat, a jelent s a jövőt,
Mindent, mit a képzeletem szőtt!
Elmúlik minden egyszer véget ér,
Nem mondtál semmit csak szó nélkül elmentél,
Látod itt vagyok, minden nap várom hogy újra visszatérj,
De hiába, neked ennyi kellet egy lányból, csak ennyit ér.
Én szerelmet vallanék, de reszket a kéz,
Könnyes a szem mi a szemedbe néz,
Elárulja a fájó szívet,
Egy szerelmes lelket, ami belül úgy éget!
Szádon a szám és kezedben a kezem,
Tégy amit akarsz, már nem számít nekem,
Mert eljön a reggel mi annyira fáj,
Mit szívem nem képes elviselni már!
Az újrakezdés súlya
Üres szívhez töltött fegyver,
ha nincs vigasz, nincs segítség.
Bízni nem mer, hisz' csak ember...
erőd néha gyengeség.
Csak egy szó, egy nyitott kéz, egy mondat kell
egy félmosoly, bíztatás, hogy "Ne add fel!"
Oly nehéz az újrakezdés súlya,
bűnösként, ártatlanul.
Elveszett a visszatérés kódja,
fájdalmas az újjászületés.
Senki nem félt, senki nem véd,
útvesztődet járod át.
Bánat-kastély szürke termét,
a harag vörös szobáját.
Csak egy szó, egy nyitott kéz, egy mondat kell
egy félmosoly, bíztatás, hogy "Ne add fel!"
Vége
Ilyenkor érzed, éppen, senki se vár
S a helyed átvette régen valaki már
Már nem azok a mosolyok várnak az este
S már rég nem érint meg annak a teste
Mit tehet ember, ha itt van a vége
Hátra dől-e és néz fel az égre?
Mégis szeretni kéne azt, akit nem megy
S ha valaki más jön, vajon elmegy-e egynek?
S csak vagy ott a térben,
Mint aki esőben áll
Na mondd, milyen érzés?
Csak gyerünk, mondd el már!
És itt a vége, mondd mért kéne félni, már
Persze, hogy érzed,
Hisz miért ne érezd, ami fáj?
Akkor csak nézzél szét, hisz megannyi más
Van, ami szép, hát menj csak, lépj tovább!
Lépj tovább,
Ha belülről, vagy éppen kintről ér
Valami rossz, vagy valami túl jó, ami csak
Sokkol, s megemészteni nehéz
Mindenkinek van szíve...kívéve akinek nincs
Egyre gyakrabban találkozunk manapság olyan emberekkel, akiket nem érdekelnek mások problémái, akiket csak saját érdekeik motiválnak, s a körülöttük lévőket csak eszköznek tekintik céljai elérésében.
Hányan szenvednek attól, hogy bármit csinálnak, csak szidást, kritikát kapnak, dicséretet nem, vagy csak alig.
Hányszor tapasztaljuk, hogy csak elvárásokat fogalmaznak meg velünk szemben, de, hogy annak teljesítése mögött esetleg milyen küzdelmek, erőfeszítések húzódnak meg, az már senkit nem érdekel. Egyre többször tornyosulnak elénk előítéletek, vagy látjuk, hogyan tesznek azok tönkre másokat.
Szívtelenség, kegyetlenség, könyörtelenség, intolerancia, egoizmus - számomra rokon értelmű fogalmak, s olyan ember jellemzői, akiből úgy tűnik, éppen az EMBERSÉG hiányzik, aki a körülötte élőket nem veszi ember számba.
Amellett, hogy ebben a felgyorsult világban, az állandó rohanásban és stresszben sokan hajlamosak felszínesen látni másokat, elsiklani (vagy éppen elszáguldani) az emberi rezdülések felett, a szívtelenség mögött gyakran súlyos érzelmi, lelki zavarok húzódnak meg.
Ha megpróbáljuk mégis valamilyen módon megközelíteni a szívtelen, vagy annak látszó embert, sokszor kiderül, hogy ez csak egy álarc, egy felvett szerep.
Kiderül, hogy az illető ezzel leplezi tudásbeli hiányosságait, vagy korábbi, esetleg jelenleg is fennálló érzelmi, lelki sérüléseit. Vagy például egy betegséget.
Keménysége, ridegsége mögött csupán félelme áll, hogy kimutassa valódi érzelmeit, gyengeségeit. Merthogy esetleg ellene fordítják, kiszolgáltatottá válik, s üldözőből üldözött lesz.
Hiszem azonban, hogy érdemes megpróbálni a szívtelen ember páncélja mögé benézni, meglátni benne az okokat, s kibontani belőle a jót, megtalálni benne a szívét.
Miért nem.....
Micsoda tűz lobog
a rejtegető
halovány
fátyolalatt
felvillan a szenvedély
és egyre csak akar... akar
A parázs még őrzi
a régi vágyakat
felébredsz
de nem
indulsz keresni újakat
Tekinteted felperzsel
minden hazudott határt
minden erkölcsi gátat
szenvedélyed tör át
Miért próbálod hasztalan
elfojtani amit nem lehet
elfogadni miért nem mered
hogy vágyaid soha le nem győzheted
Titkos ölelések
hazudott mosolyok
ha szabadon engeded érzéseid
miért hiszed: rossz vagyok
Bűntudat-pillantások
képzelt érintések
és az érzés:
önmagamtól is félek
Kellene a megértés
önmagad iránt
kellene az érzés
a vágy nem a mélybe ránt
De a megszokás fogva tart
erősebb a felszín mint a mély
kívül az ostoba álarc
belül tombol a szenvedély
AJÁNLOM AZ OLDALT
